Átírás

Meghatalmazással vállaljuk autója (akár máshol vásárolt) okmányirodai ügyintézését is, akár még az adás-vétel napján! Az új, névre szóló forgalmi engedélyét nálunk veheti át, bosszantó és hosszú várakozási idő nélkül, problémamentesen.

 

A gépjárművek átírásának folyamatáról röviden

A gépjárművek átírásának folyamatáról rövidenAz autóvásárlásnak megvannak a maga törvénybe foglalt szabályai. Amikor egy autó gazdát cserél, a papírokat is át kell íratni az új tulajdonos nevére, ez pedig némi utánjárást igényel. A gépjárművek átírásának menetét röviden és érthetően összefoglaljuk az alábbiakban. Csupán néhány lépés és máris használhatja új autóját!

A gépjármű átírásának első lépése – a 2018-as szabályok értelmében – az adás-vételi szerződés hiánytalan kitöltése. Ellenőrizze, hogy minden adat megvan-e, a helyén van-e és hiteles-e! Ügyeljen arra, hogy a szerződésből négy példány készüljön, mert mindkét félnek 2-2 darab jár! Ezt követően kell megkötni a kötelező felelősségbiztosítást, majd pedig jöhet az eredetiségvizsgálat!

Az eredetiségvizsgálat során ellenőrzik az autó műszaki állapotát, és azt, hogy nem lopott-e a jármű. Ennek megvan a maga határideje, így célszerű előre gondolkodni és időpontot foglalni. Amikor kezünkben van minden szükséges dokumentum, a kijelölt okmányirodában, díj befizetése ellenében megtörténik az átírás. Ezt követően az új tulajdonos hamarosan megkapja a forgalmi engedélyt és a törzskönyvet is.

Keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken, és bízza ránk a gépjármű átírásával járó ügyintézést!

Azonnali elérhetőség
Tel:
+36 (48) 525-176
Email:
trixonautohaz@gmail.com